Menü
 
Megumi Hayashibara
 
Dalszövegek
 
Videók
 
Aktuális album
VINTAGE DENIM
 
Aktuális kislemez
Shuuketsu no Yari
 
Linkek
 
Ha eredetiben szeretnéd
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2010.03.28. 07:51
2010.03.27. 19:43
2010.03.27. 19:38
2010.03.25. 23:27
2010.03.24. 18:22
Friss hozzászólások
 
Tagok
Tagok : Kageyama Hironobu

Kageyama Hironobu


Kageyama Hironobu (影山ヒロノブ)

Kageyama Hironobu 1961. február 18-án született Osakában. Ő írja a JAM Project legtöbb dalát, tőle származnak az igazi erőt sugárzó zenék. Ő énekel a legtöbbet, és a koncerteken ő beszél a legtöbbet.

Már igen hamar ismert lett, 1977-ben az egyik osztálytársával, Takasaki Akirával megalapították a LAZY nevű együttest. Ekkor még csak 16 éves volt. Eleinte rock zenét játszottak, majd hirtelen popba váltottak, és 1980-ban Heavy Metal stílusban játszottak. A csapat 1981-ben feloszlott, ekkor kezdett szólókarrierbe. Miután befutott már a szakmában, így azonnal bizalmat szavaztak neki. Még ebben az évben megjelentett egy kislemezt és egy albumot. Az első időkben inkább melódikus, lassú dalokat énekelt, fiatalkora ellenére olyannak hatott, mintha egy negyvenes, sokat tapasztalt, fáradt ember lenne. Az erő akkor indult be, amikor 1985-ben szerződést ajánlott a Nippon Columbia kiadó. Ekkor kezdett el anime, tokusatsu dalokat énekelni. Legnagyobb sikere az 1989-es CHA-LA-HEAD-CHA-LA dal, mely a Dragon Ball Z anime opening dala, és az ebből készült kislemezből több, mint 170.000 példányt adtak el belőle. Ezzel a dallal lett igazán ismert Japánban országszerte. Ezután nagyon sok anime dalt énekelt, és 1998-ban ismét összeállt a LAZY nevű zenekar, mely a mai napig többé-kevésbé aktív.

2000-ben 15 év új albuma jelent meg, mely az I'm in you címre hallgat. Ebben az évben alakult meg a JAM Project, melynek bár még nem volt a vezetője, de már ekkor is ő írta a legtöbb dalt. Valamint ekkor indult Endoh Masaaki-val országjáró turnéra, hogy a JAM Project mellett külön hirdessék az anime zene hírnevét. Közel 25 éves énekesi karrierje után már több, mint 500 dalt jegyzett, így ő lett Japán legjelentősebb anime énekese, nincs olyan japán, aki ne ismerné a nevét.

Kageyama régóta szeretné a hínevét Dél-Amerikára is kiterjeszteni, nagyon szereti a kontinenst. 2003-ban jár először Brazíliában, azóta évente visszajár. 2005-ben versenyt hirdetett meg brazil anime énekesek (akik az anime dalok portugál verzióját éneklik) között, az egyik JAM Project dalhoz kellett zenét írni. Ekkor tűnt fel Ricardo Cruz, aki meg is nyerte a versenyt, és a csapat amolyan "support member"-éré válik. Némely dalban hallható a hangja. 2006-ban már Európába is ellátogatott, Spanyolország több városában adott több koncertet.

2007-ben ünnepelte karrierjének 30. évfordulóját, ennek alkalmából jelent meg a 30years3ounce album. Az ebben az évben adott nagykoncertjén szinte az összes zenészbarátja megjelent vendégként: A JAM Project összes tagja, Matsuzawa Yumi, Kuribayashi Minami, Mizuki Ichiro, Psychic Lover, Ohmi Tomoe, Ogata Megumi.

Kageyama repertoárja hatalmas. 2009-ben jelent meg a 70. kislemeze, és már több, mint 700 dala van.

Stúdióalbumok

[1981.12.01] BROKEN HEART
[1982.04.01] It's LIVE Runnin
[1982.12.15] FIRST AT LAST
[1983.08.25] HORIZON
[1985.06.21] BORN AGAIN
[2000.04.26] I'm in you
[2005.12.07] Cold Rain
[2007.07.25] 30years3ounce
[2012.02.08] ROCK JAPAN

Válogatásalbumok

[1989.02.25] THE BEST OF HIRONOBU KAGEYAMA
[1992.03.21] Stardust Boys
[1994.04.21] CYVOX
[1996.04.20] Mixture
[1997.08.21] Hironobu Kageyama 20th Anniversary ETERNITY
[2004.04.07] BEST & LIVE
[2004.12.22] GOLDEN☆BEST

Kislemezek

[1981.10.01] Kyou wo Ikiyou (今日を生きよう)
[1982.03.01] TRY ME
[1982.08.25] Hotondo Crazy (ほとんどクレイジー)
[1983.08.25] Mayonaka no Dance (真夜中のダンス)
[1985.02.21] Dengeki Sentai Changeman (電撃戦隊チェンジマン)
[1985.09.21] Wakasa de Changeman (若さでチェンジマン)
[1985.04.21] Natsu ga Kowarete Iku -Day Dream Blues- (夏が壊れていく-Day Dream Blues-)
[1985.11.21] St. Elmo's Fire
[1986.02.01] Stardust Boys (スターダストボーイズ)
[1986.05.01] Honoo no Violence (炎のバイオレンス)
[1986.11.01] WILD BOY
[1987.03.01] Hikari Sentai Maskman (光戦隊マスクマン)
[1987.07.01] The Headmasters (ザ・ヘッドマスターズ)
[1988.05.21] Sei Toushi Shinwa ~Soldier Dream~ (聖闘士神話〜ソルジャー・ドリーム〜)
[1989.05.01] CHA-LA HEAD-CHA-LA
[1990.02.21] Choujin Sentai Jetman (鳥人戦隊ジェットマン)
[1992.02.26] Silent Möbius ~Image Song XY-II (サイレントメビウス~イメージソングXY-II)
[1992.07.21] Dark Water (ダークウォーター)
[1993.03.21] Suki Suki Suki (好き好き好き)
[1993.04.21] Skyscraper ~Mantenrou ni Dakarete~ (Skyscraper~摩天楼に抱かれて~)
[1993.06.13] Aka no Ryuusei Hata (紅の流星機)
[1993.07.21] Cashian ~Kaze no Hakajirushi~ (キャシャーン~風の墓標~)
[1993.08.21] Tatakau Tame ni Umareta Senshi (戦うために生まれた戦士)
[1993.11.21] WE GOTTA POWER
[1994.01.21] Hitomi wo Tojite Emilia (瞳を閉じてエミリア)
[1994.03.21] Kiseki no Big Fight (奇蹟のビッグ・ファイト)
[1994.04.24] WE ARE REYSOL
[1994.06.21] Do!Challenge
[1994.07.21] Dragon Power ∞ (ドラゴンパワー∞)
[1994.09.21] Detazo! In Daijyougun!! (出たぞ!隠大将軍!!)
[1994.12.21] Mini Yonku da! Let's & Go!! (ミニ四駆だ!レッツ&ゴー!!)
[1995.01.21] Kishin Douji Zenki (鬼神童子ゼンキ)
[1995.03.01] Saikyou no Fusion (最強のフュージョン)
[1995.07.01] GET WIN THE"J"
[1995.07.21] Boku-tachi no Start (僕たちのスタート)
[1995.07.21] Ore ga Yaranakya Dare ga Yaru (俺がやらなきゃ誰がやる)
[1995.08.19] Chou Kishin ZENKI, Raigou Sei Rin! (超鬼神ZENKI、来迎聖臨!)
[1995.08.19] Te to Te wo Tsunagou! (手と手をつなごう!)
[1995.10.21] Dokkan Beat
[1996.03.20] Power Up Turtles (パワーアップ・タートルズ)
[1996.07.24] Get up! V MAGNUM
[1996.10.19] IT WAS 30 YEARS AGO
[1996.11.21] ONE DREAM, ONE LOVE
[1997.02.21] GET THE WORLD
[1997.06.21] Take A Journey
[1997.08.01] "Ore-tachi" no Theme (「俺たち」のテーマ)
[1997.09.26] Ganbare Goemon no Theme (がんばれゴエモンのテーマ)
[1998.02.21] My name is Cowboy (My name is カーボーイ)
[1998.02.28] Naseba Naru Hodo Robotech (なせばなるほどロボタック)
[1998.06.20] Tetsu One Tantei Robotech (テツワン探偵ロボタック)
[1998.07.18] Tetsu One Tantei Robotech 2 (テツワン探偵ロボタック2)
[1998.09.21] Power Of Love
[1998.11.21] Tetsu One Tantei Robotech 3 (テツワン探偵ロボタック3)
[1999.01.20] Ame no Chi Egao Egao no Chihare (アメノチエガオエガオノチハレ)
[1999.01.21] HEATS
[1999.01.22] SMILE AGAIN
[1999.06.17] Baseball Tengoku (ベースボール天国)
[1999.08.01] WIN A FIGHT
[1999.11.20] Kon no Evolution (魂のエヴォリューション)
[2000.01.19] Hero wa Housou Naka (ヒーローは放送中)
[2000.01.21] Sennen no Solider (千年のソルジャー)
[2003.05.28] Sonic drive
[2005.02.23] Ore wa Tokoton Tomarenai!! (俺はとことん止まらない!!)
[2005.08.03] CHA-LA-HEAD-CHA-LA (2005 ver.)
[2006.03.22] Choujin Sentai Jetman (Relanzamiento) (鳥人戦隊ジェットマン)
[2006.03.22] Hikari Sentai Maskman (Relanzamiento) (光戦隊マスクマン)
[2006.03.24] Eternal Love 2006
[2006.11.29] Fuuun Musou Ten (風雲無双伝)
[2008.07.23] Super Survivor
[2008.12.25] Hikari no Sasu Mirai e! (光のさす未来へ!)
[2009.11.25] Progression
[2010.02.10] EVER LAST
[2010.12.22] Battle of omega
[2011.10.05] Kiba ~Tusk of darkness~ (呀 ~Tusk of Darkness~)

 
Okui Masami
 
Dalszövegek
 
Videók
 
Aktuális album
Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~
 
Aktuális kislemez
God knows... from CrosSing
 
JAM Project
 
r.o.r/s
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien látogatják az oldalt
Indulás: 2008-09-25
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!